A tejtermelés költségei és bevételei a nyugat-dunántúli társas vállalkozásokban

Pogány Éva – Sebesy Zsanett – Teschner Gergely – Troján Szabolcs

Kulcsszavak: tejtermelés-változás, költség-ár viszonyok, termelékenység, jövedelmezőség, ágazati eredmény

A hat – különböző tehénlétszámú és termelési színvonalú – társas gazdaságban végzett vizsgálatainkból megállapítható, hogy még a nagy – 8 ezer liter feletti – fajlagos tejhozam mellett is csak a kiegészítő (kvóta-) támogatások tették a tejtermelést nyereségessé. A tejtermeléshez adott különféle támogatások nélkül a hazai tejtermelők egyre nagyobb hányada termel veszteségesen. A vizsgált hat gazdaságból kettő a teljes állományát felszámolta 2010-ben.
A tejtermelés költségeiben továbbra is a takarmányköltségek adják a legnagyobb (52%-os) részt, ami a magas tejhozamú (8 ezer liter feletti) állományokban még ennél is nagyobb. A magasabb hozamok ugyanakkor mérséklőleg hatottak a munkabér-, az amortizációs és az általános költségek arányára. A tejtermelés költségei hét év alatt (2004–2010) a társas gazdaságokban országosan közel 20, a takarmányköltségek 14, a munkabérköltségek pedig 66%-kal emelkedtek. A tej értékesítési ára ebben az időszakban – a 2007–2008. évek kivételével – stagnált, illetve 2009-ben 2004-hez képest 5, 2008-hoz képest viszont 25%-kal csökkent. 2010-ben a 2009. évihez képest 13, 2011 első negyedévében pedig közel 50%-os tejárnövekedés következett be, amihez a támogatások 70%-os emelkedése társult.

Teljes cikk