Kitörési esély a magyar birtokpolitika zsákutcájából

Tanka Endre

Kulcsszavak: értékalapú birtokpolitika, nemzeti földprogram, mezőgazdasági üzemszabályozás, moratórium

Földviszonyainkat 20 éve a nemzetek feletti tőkehasznosulás elsajátítási magánérdekét érvényesítő, neoliberális birtokpolitika uralja. Ez – rendszertani lényegéből eredően – maga alá gyűrte a földnek a társadalmi közösséget fenntartó és újratermelő közfunkcióit. Az új történelmi korszakban – amely a civilizáció összeomlásával is fenyeget – a föld és a víz, mint természeti őselemek birtoklása a túlélés feltétele. Ezért létkérdés a haszonelvű birtokpolitikának a közérdekű, értékkövető földpolitikával való felváltása.
Amikor a közérdeknek elkötelezett agrárértelmiség a nemzeti önvédelem eszköztárával keres kitörési pontot az értékalapú, a közjót és a fenntarthatóságot szolgáló birtokpolitikához, még a szakmai párbeszéd igényénél is gátakba ütközik. Az alapfogalmak tisztázásra szorulnak, csak ezután épülhet fel – társadalmi közmegegyezéssel – a közérdekű birtokpolitika cél- és intézményrendszere. Jelen írásom ehhez próbál szerény adalékot adni, részben néhány fogalom megvilágításával, részben az általam kidolgozott, nemzeti földprogram felvázolásával.

Teljes cikk