Alternatív energiaforrások lakossági megítélésében bekövetkezett változások

Domán Szilvia – Fodor Mónika – Tamus Antalné

Kulcsszavak: alternatív energiaforrások, lakossági vizsgálat, primer kutatás

Jelen tanulmányban alapvető célkitűzésünk, hogy két primer kutatás eredményeinek tükrében bemutassuk, miként változott három év elteltével az alternatív energiaforrások megítélése a hazai lakosság körében. A 2006-ban és 2009-ben folytatott szóbeli megkérdezések eredményeit leíró statisztikák, két- és többváltozós összefüggés-vizsgálatok segítségével elemeztük. Összességében elmondható, hogy pozitív változás tanúi lehetünk: valamennyi energiaforrás esetében mind a tájékozottság, mind az ismeret, valamint a hozzáállás, vélekedés tekintetében kedvezőbb eredmények születtek 2009-ben 2006-hoz képest. Az alternatív energiaforrások lakossági megítéléséhez tervezett kommunikációs politikában – a pozitív változások ellenére is – a tájékoztatásra célszerű fókuszálni, a széles publicitást nyújtó információs eszközökön keresztül, továbbá a korrekt, hiteles és meggyőző érvek kommunikálása is szükséges, megfelelő fórumokon, az ahhoz jól illeszkedő kommunikációs forrás, véleményvezető bevonásával.

Teljes cikk