A szőlővenyige és a fanyesedék biomassza-erőművi beszállításának elemzése

Pintér Gábor – Németh Kornél – Kis-Simon Tünde

Kulcsszavak: szőlővenyige, nyesedék, beszállítás, égetés

Magyarországon is teret hódít a biomassza villamos energia termelésére történő felhasználása. A tanulmány Magyarországon képződő szőlővenyige és fanyesedék biomassza-erőművi beszállításának lehetőségeivel foglalkozik. 2009-ben már öt hazai nagyerőműben tüzelnek a környező erdőgazdaságokból származó alapanyagot. Magyarországon rendkívül sok az energetikai célra hasznosítható szőlővenyige és fanyesedék, ami nem kerül hasznosításra, holott ezek erőművi beszállítása – számításaink alapján – 45 km-es szállítási távolság alatt már gazdaságos lehet. A tanulmány hangsúlyozza, hogy az említett melléktermékek erőművi eltüzelése – csekély jövedelemtermelő képessége miatt – jövedelemszerzés helyett inkább a „felesleges” melléktermékektől való megszabadulást, az elhelyezési és megsemmisítési problémák megoldását jelenti, mely költségcsökkenést eredményezhet az egyes gazdaságokban. A szerzők megállapítása szerint a biomasszát mint mellékterméket hasznosító gazdák és települések összefogása ez esetben is elengedhetetlen az erőművekkel szembeni megfelelő alkupozíció kiharcolásához.

Teljes cikk