A jelenleg Magyarországon érvényben lévő mezőgazdasági támogatási rendszer áttekintése

Pusztainé Káldi Judit – Németh Anett

Magyarországnak az Európai Unióhoz csatlakozását megelőző közel egy évtizedben megtörténtek azok a harmonizálási folyamatok, amelyek feltételei voltak hazánk uniós taggá válásának. Jelentős adaptációra főleg a mezőgazdaság terén volt szükség, ezen belül is a legjelentősebb változás a támogatási rendszerben következett be. A tagországok mezőgazdasági termelői számára számos lehetőség adódik a közvetlen kifizetések mellett, amely a termelés hatékonyságát hivatott növelni. Hazánk gazdálkodói egy, az eddigi szokásoktól eltérő támogatási rendszerrel ismerkedhettek meg az Előcsatlakozási Alapok forrásaira történő pályázatok során, mely rendszer a Strukturális Alapokból és a Kohéziós Alap forrásaiból igényelhető támogatásokra is vonatkozik. Jelen tanulmány e támogatási rendszert kívánja áttekinteni, összefoglalni. Mind a közvetlen támogatások, mind pedig a pályázati úton elnyerhető támogatások esetén fontos követelmény, hogy az igénylők megfelelő, pontos nyilvántartással rendelkezzenek. Ahhoz, hogy a termelők több éven keresztül életképes gazdaságot tudjanak fenntartani fontos, hogy kihasználják a Közös Agrárpolitika nyújtotta lehetőségeket. Legfontosabb feladat a támogatások lehetőségének minél szélesebb körű kihasználása, amely elősegítheti a magyar mezőgazdaság stabil helyzetének és a mezőgazdaságból élő lakosság megfelelő életkörülményeinek megteremtését.

Teljes cikk