A termékfeldolgozottság logisztikai költségekre gyakorolt hatásának bizonyítása

Duleba Szabolcs

Kulcsszavak: szállítási és raktározási költségek, termékek csoportosíthatósága, termékek feldolgozottsága, főkomponens-analízis

Az első hipotézis beigazolódott, valóban van összefüggés a termékek külső szállítási és a raktározási költségei között. Ez minden bizonnyal a logisztikai költségek termékfeldolgozottságtól való függésének tudható be.

A második feltevés – a csoportosíthatóság – csak részben igazolódott be. A mirelit- és tejtermékek például valóban egyfajta tulajdonságaik miatt kerültek egy csoportba, de az üdítő, péksütemény egységekkel, vagyis a másik két csoportalkotóval már nehezen indokolható az összetartozásuk. Termékfeldolgozottságuk nem egyezik az előző két egységével, igaz elég távol is helyezkedtek el azoktól.

A harmadik hipotézis nem igazolódott be. A „Hazai szállítás” változó éppen hogy negatívan mozgott a „Külső szállítás” változótól, nem pedig vele együtt. Ennek oka az lehet, hogy a logisztikailag költséges anyagtulajdonságokkal rendelkező termékek szállítása relatíve lényegesen olcsóbb a külföldi szállításoknál.

A főkomponens-analízis nem hozott tiszta struktúrát. Ha a felmérésnek csak a költségelemzés a célja, érdemesebb a logisztikai költségeket jobban szétbontani. A logisztikai ráfordításoknak ugyanis van egy különleges tulajdonsága. Nagyon sok úgynevezett „trade-off” költségpár található közöttük.

Teljes cikk