Az EU agrárpolitikai dilemmái

Kiss Judit

Kulcsszavak: EU, agrárpolitikai dilemmák, agrárstratégia, agrárfinanszírozás, versenyképesség

Míg az EU Közös Agrárpolitikája szinte változatlan formában maradt fenn a 80-as évek végéig, addig a 90-es évek eleje óta az EU agrárrendtartását a folyamatos reformok jellemzik. A Közös Agrárpolitika legutóbbi reformjára 2003 júniusában került sor, de mivel a CAP továbbra is sok megoldatlan problémával küzd, így valószínű, hogy nem ez a reform volt az utolsó.
A tanulmány sorra veszi azokat a belső és külső tényezőket, amelyek a közös agrárpolitika további átalakítását fogják kikényszeríteni. A jövőbeni agrárpolitikák legfőbb céljai
- a versenyképesség növelése és a piaci orientáció erősítése;
- a termelői jövedelmek növelése, a jövedelembiztonság megteremtése és az igazságosabb jövedelemelosztás megvalósítása;
- a transzparencia növelése és az adminisztráció csökkentése;
- a nemzetközi kötelezettségek betartása; valamint
- az agrárpolitika finanszírozhatósága.

A cikk vizsgálja, hogy:
- Vajon megvalósíthatóak-e a fentiekben bemutatott célok?
- A közös agrárpolitika reformok által életre hívott eszköztára alkalmas-e a célok elérésére, s ha nem, akkor hol vannak a legjelentősebb korlátok?
- Az egyes célok elérése milyen következményekkel jár, nem utolsó sorban a magyar agrárgazdaság számára?

A válaszok, következtetések az alábbiak:
Az az agrárpolitika, amelyhez Magyarország csatlakozott, s amelyben a csatlakozás első éveit éli, nem csak attól a Közös Agrárpolitikától különbözik, amely a 90-es évek elejéig jellemezte az EU-t, s amely a magyar mezőgazdaságnak és agrárexportnak is komoly gondokat okozott, de különbözik attól az agrárpolitikától is, amelyről a csatlakozási tárgyalások folytak s amelyhez a magyar agrárgazdaság hosszú éveken keresztül alkalmazkodott. Ráadásul további változások várhatók, vagyis ahhoz, hogy Magyarország eredményes EU-tag, s a magyar mezőgazdaság pedig az EU csatlakozás kedvezményezettje, nyertese legyen, egyrészt a Közös Agrárpolitika mélyreható ismerete, a változások figyelemmel kísérése, gyors alkalmazkodás szükséges.
Az EU nem rendelkezik közös agrárstratégiával, így Magyarországnak lehetősége nyílik arra, hogy saját érdekeinek és adottságainak megfelelően alakítsa ki agrárstratégiáját. Ezt az agrárstratégiát egyrészt az ország gazdaságfejlesztési stratégiájába szükséges beágyazni, másrészt úgy kell alakítani, hogy az a Közös Agrárpolitika alapvető céljaival ne legyen ellentétes, a Közös Agrárpolitika eszköztárával megvalósítható és a közös, valamint a nemzeti költségvetésből együttesen finanszírozható.

Fel kell készülni arra, hogy részben a Közös Agrárpolitika változása, részben pedig az EU kibővülése következtében nő a verseny, legalább három szinten. Egyrészt a hazai belső piacon, amelyet az EU-25-ök vonatkozásában semmiféle kereskedelempolitikai eszköz már nem véd, a harmadik országok részéről pedig a WTO-tárgyalások lezárultával a vámvédelem csökkenni fog. Másrészt az EU egységes piacán belül is nő a verseny, részben az EU-15-ök vonatkozásában, hiszen az új tagok alacsonyabb támogatásai egyelőre versenyhátrányt jelentenek az újonnan csatlakozók számára, részben pedig a velünk együtt csatlakozók részéről is nő a verseny a termelési tényezők eltérő költségszintje következtében. Továbbá azzal is számolni kell, hogy harmadik, vagyis az EU-n kívüli országok piacain is nő a verseny részben a termelési költségek emelkedése, (1) a belső támogatások csökkentése és az exporttámogatás megszüntetése, részben pedig egyes fejlett országok mezőgazdaságának nagyobb hatékonysága, illetve egyes fejlődő országok (például Brazília) alacsonyabb termelési költségei miatt.

A versenyképesség növelése részben a klasszikus versenyképességi tényezők, vagyis a költség-versenyképesség javítását igényli, részben pedig a minőség, az élelmiszer-biztonság, a növény- és állategészségügy, a környezetvédelem normáinak betartását.

A csatlakozás a Közös Agrárpolitika alkalmazását illetően csak ideig-óráig ad biztos fogódzót a magyar agrárgazdaság-politika számára. Ismeretes, hogy Magyarország a közvetlen kifizetésekhez a SAPS-ot (a Single Area Payment Scheme-t) választotta, amelyet három évig alkalmaznak, s 2007-től az EU 2003. évi agrárreformja által bevezetett Single Farm Payment Scheme-re, vagyis az egységes (összevont) farmtámogatási rendszerre tér át. Erről a rendszerről, illetve ennek az alkalmazásáról, de különösen hatásairól azonban nem sok ismerettel rendelkezünk, hiszen a régi tagok is legkorábban csak 2005-től alkalmazzák.
A támogatásokat, a közvetlen kifizetéseket illetően abban reménykedhetünk, hogy a phasing in, vagyis a direkt támogatások 2013-ig történő folyamatos növekedése megvalósul, s a degresszivitás mindaddig nem vonatkozik az új tagokra, amíg azok támogatásai nem érik el az EU támogatások 2004. április 30-án érvényes szintjét. (2) Azt azonban nem lehet tudni, hogy amennyiben a Dohai Forduló ennél korábban lezárul, akkor az ott született belső támogatásleépítési kötelezettség hogyan vonatkozik az új tagokra. A kérdés annál is inkább érdekes, mivel a SAPS keretében nyújtott agrártámogatások területalapúak, vagyis a WTO besorolása szerint a zöld dobozba tartoznak, míg a SFPS-keretében nyújtott támogatások esetén csak a leválasztott támogatások tekinthetők zöld dobozosnak, míg a fennmaradó termékhez kapcsolódóak nem. Vagyis a SAPS-ról a SFPS-re való átállás egy kevésbé WTO-konform rendszerre való váltást jelentene.

Ugyancsak bizonytalan, hogy az SFPR-rendszerre való áttéréskor mi lesz a támogatások vetítési alapja, hiszen az új tagok esetében a 2000-2002 időszak bázisként való kezelése nem értelmezhető.

Szinte biztosra vehető, hogy a következő években tovább csökkennek az EU exporttámogatásai, a Dohai Forduló lezárultával pedig megszűnnek. Ez nem jó üzenet a vélhetően továbbra is agrárexport-orientációt folytató magyar mezőgazdaságnak. Már csak ebből is következik, hogy az elkövetkezendő években a magyar mezőgazdaság fejlesztésének egyik jelentős korlátja a piac lesz. Ugyanis nem kizárt, hogy az egyes szektorokban bekövetkező jövedelemnövekedés – ami részben az árbevételből, részben pedig az előre kiszámítható támogatásnövekedésből tevődne össze – agrárberuházásokban ölt testet, ami hatékonyság-, termelékenység- és termelésnövekedést eredményezhet. Kérdés, hogy hol talál majd piacot a magyar agrárexport-többlet?

Számolni kell a támogatásokhoz való hozzájutás feltételeinek szigorodásával, márcsak azért is, mert a cross-compliance az átmeneti időszak után Magyarországra is vonatkozni fog.

Azt is célszerű figyelembe venni, hogy – márcsak az EU költségvetési kényszere következtében – nem lehet jelentős támogatásnövekedésre számítani. Az azonban nem elképzelhetetlen, hogy az EU nagyobb hajlandóságot mutat a burkolt renacionalizálás vonatkozásában, vagyis nem ellenzi a nemzeti költségvetésből való agrárfinanszírozást. Ez a hajlandóság mutatkozott meg a csatlakozási tárgyalásokon is a 30%-os topping up lehetőség formájában. S amennyiben növekszik a nemzeti finanszírozás részaránya, akkor számítani lehet a nemzeti hatáskör és mozgástér bővülésére, de egyben a nemzeti felelősség fennmaradására is.
(1) Előrejelzések szerint (lásd Kiss, 2004a) szinte minden input (például takarmánytáp, műtrágya, alkatrész, állatgyógyszer) drágulni fog, s emelkedni fognak a bérek, a föld ára, a bérleti díj stb.
(2) Legalábbis ezt tartalmazzák a 2003 végén elfogadott adaptációs dokumentumok (lásd: Proposal for a Council Decision … 2003, illetve Proposal for a Council Regulation … 2003).

Teljes cikk