A jemeni mezőgazdaság helyzete és jövőbeni kilátásai

Al-Sabai Abdulghani – Neszmélyi György Iván

Kulcsszavak: agrárgazdaság, strukturális fejlesztés, foglalkoztatás, élelmiszer-önellátás, élelmiszerexport, Q18, N55, O13, R14

A tanulmány Jemennek, az Arab-félsziget délnyugati részében elhelyezkedő arab országnak a gazdasági kihívásaival foglalkozik, azon belül is hangsúlyosan az agrárágazat helyzetére és kritikus kérdéseire összpontosítva.
Jemen, bár az Arab-félsziget országai közül egyedül nem klasszikus „olajállam”, ennek ellenére számottevő természeti erőforrásokkal és kereskedelmi, illetve stratégiai szempontból kedvező földrajzi adottságokkal rendelkezik, mivel a Vörös-tenger és az Indiai-óceán közti hajózási útvonal kritikus pontja, a Bab el-Mandeb szoros mentén helyezkedik el. Az ország ugyanakkor az utóbbi évtizedekben igen nehéz időszakot élt át. A függetlenség megszerzése óta az ország két részre szakadása, majd ténylegesen máig sem működő újraegyesítése következett be. Ez stagnáló, romló gazdasági körülményeket és a jemeni társadalom helyzetének további gazdasági nehézségeit okozta. Azonban az utóbbi időben Jemen gazdasági élénkülését számos belső és külső tényező segítette. Ezek között a mezőgazdaság infrastrukturális és logisztikai fejlesztése és a lakosság mind nagyobb részének megélhetését biztosító mezőgazdaság fellendítése és szerkezeti átalakításának előmozdítása említhető elsősorban. Ehhez szorosan kapcsolódik az ádeni kikötő kiépítése és így a hajózási-szállítási forgalmának újbóli fejlesztése.
Tanulmányunkban Jemen mezőgazdasági helyzetének átfogó bemutatása mellett a kibontakozási lehetőségeit, kilátásait és a fejlesztés főbb irányait kívánjuk elemezni, amelyek között az egyik legjelentősebb terület a mezőgazdaság további strukturális fejlesztése. A jemeni agrártermelés helyzetének, kilátásainak és problémáinak ismeretében lehetséges az ágazat fejlesztési irányainak meghatározása. Jelenleg az ország komoly mértékben élelmiszer-behozatalra szorul, ezért fontos, hogy szükségleteinek mind nagyobb részét belföldön állítsák elő az élelmiszer-önellátás biztosítása érdekében. Emellett fontos cél az is, hogy Jemen egyes hazai terményekből, például kávéból jelentős exportőrré váljon a közeljövőben. A mezőgazdaság fejlesztése a vidéki foglalkoztatottság növelését is célozza a bővülő belföldi élelmiszer-ellátás helyzetének javítása és az ország exportbevételeinek diverzifikálása mellett.

Teljes cikk