Kutatás-fejlesztés és innováció az agrárgazdaságban – A magyar támogatási rendszer agrárgazdasági relevanciájának vizsgálata

GODA PÁL – HONVÁRI PATRÍCIA – KRÁNITZ LÍVIA

Kulcsszavak: Kulcsszavak: agrárinnováció, KFI támogatások, EIP-AGRI, AKIS JEL: Q16, Q18, R58

Teljes cikk
DOI: https://doi.org/10.53079/GAZDALKODAS.70.2.t.pp_166-182

A tanulmány a magyar agrárkutatás-fejlesztési és innovációs támogatási rendszer agrárgazdasági relevanciáját vizsgálta a 2014–2020-as és a 2021–2027-es európai uniós fejlesztési ciklusokban. Az elemzés középpontjában a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) és GINOP Plusz kutatás-fejlesztési és innovációs konstrukciói, valamint az Európai Innovációs Partnerség a mezőgazdasági termelékenységért és fenntarthatóságért (EIP-AGRI) operatív csoportjai álltak.
Az eredmények alapján megállapítható, hogy az agrárgazdasági relevanciájú projektek aránya mindkét programozási időszakban alacsony maradt. A támogatott fejlesztések jelentős része nem klasszikus kutatás-fejlesztési tevékenységhez, hanem technológiai modernizációhoz, digitalizációhoz és adaptív innovációhoz kapcsolódott. A mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó projektek száma különösen alacsony volt, miközben a támogatási összegek egyre inkább a nagyobb, tőkeerősebb szereplőknél összpontosultak.
A két programozási időszak összehasonlítása alapján a támogatási rendszer koncentrációja erősödött: csökkent az agrárprojektek részaránya, ugyanakkor nőtt az átlagos projektméret és támogatási volumen. Ez arra utal, hogy a vállalati kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) konstrukciók elsősorban a magasabb technológiai és önerő-kapacitással rendelkező szereplők számára váltak ténylegesen hozzáférhetővé.
Az EIP operatív csoportok jobban illeszkedtek az agrárgazdaság sajátos innovációs logikájához, mivel együttműködésre épülő, gyakorlatorientált projekteket támogattak, és kisebb szereplők számára is lehetőséget biztosítottak. Ugyanakkor a program volumene korlátozott maradt, miközben a 2021–2027-es időszakra tervezett folytatása mindeddig nem valósult meg.
A vizsgálat összességében arra utal, hogy továbbra is jelentős eltérés figyelhető meg a stratégiai innovációs prioritások és a támogatások tényleges agrárgazdasági hozzáférhetősége között. Indokolt egy differenciáltabb, az agrárágazat sajátosságaihoz jobban illeszkedő támogatási rendszer kialakítása, amely erősebben támogatja a kisebb léptékű, együttműködés-alapú és gyakorlatorientált innovációkat. Az ágazati innovációs prioritások érvényesülését az agrárkutatási intézményrendszer átalakulása és a közvetlen szakpolitikai igények korlátozott integrációja is befolyásolta. Érdemes erősíteni a Wageningeni modellhez hasonló, egyetemi és alkalmazott kutatóintézeti funkciókat ötvöző agrár-, élelmiszer- és környezettudományi tudásközpontokat, ahol a szakpolitikai prioritások jobban érvényesülhetnek.